Így növekedünk

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickersLilypie - Personal pictureLilypie Fourth Birthday tickers

2010. augusztus 24., kedd

Első nap az oviban

Adél 2010. augusztus 23-án óvodás lett. Reggel már kurjongatva ébredt, azt kiabálta, hogy oviba megyek, oviba megyek!!! Jöttek Mamókáék, ők vigyáztak Abigélre, míg én Adéllal beszoktam az oviba. Nagyon fel volt dobva a lányom, már nagyon várta. Amikor beérkeztünk az óvónénik (Erika, Orsi és Hajni) nagyon kedvesen fogadták őt, és kijött hozzá Sári és Katinka is üdvözölni. És már rohant is be a gyerekekkel a játszórészbe. Ott ugyan kicsit megtorpant, nem mert odamenni a játszó gyerekekhez, de ez kb. 2 percig tartott. Majd előkészültek a reggelihez, ahol már sikongatott Adél (ha jól érzi magát egyből ezt csinálja) és két szelet kenyeret meg is evett. Közben Erikának elmesélték, hogy ki hogyan élte meg a tűzijátékot. Szerencsére nagyon aranyosak az ovis társai (az eddigiek, mert még sokan nem jöttek), és egyből befogadták őt. Adél közölte Erikával, hogy ő bizony félt a tűzijátéktól, majd reggeli közben - ahogyan itthon is szokta - fel akart állni, de ekkor szóltak neki, hogy itt bizony meg kell várni, míg a többiek is befejezik. Adél egy szó nélkül visszaült, és unalmában elmajszolt még egy fél vajas kenyérkét. :)
A reggeli után kimentek a kertbe, ahol szuper játékok vannak, és egész délelőtt játszottak a friss levegőn. Adélnak a hosszú csúszda tetszett a legjobban. Aztán amikor már kezdett elég meleg lenni, akkor bevonultak a lugasba, és Erika hozott nekik barackot, majd Hajni oldalán szépen csemegéztek. Ezután aki akart rajzolgatott, aki akart annak olvastak, de lehetett játszani is a homokozóban. Adél mindent kipróbált.
Közben megjött Artúr, két testvérével, Adéllal és Abigéllel. Azt hittem rosszul hallok, de nem. Jót nevettünk a szülőkkel, hogy milyen kicsi a világ. Artúrnak is ez volt az első napja és a nagyobb tesói elkísérték őt, hogy könnyebben beilleszkedjen.
Folyamatosan hozták ki a gyerekeknek az innivalót is, jó volt látni, hogy mennyire odafigyelnek rájuk.



11:30-kor beterelték a gyerekeket ebédelni, de előtte mindenki ment kezet mosni, és Adél már teljesen egyedül letolta a nadrágját és bugyiját, felállt a fellépőre és már ült is a wc-n. Egyből sikerült neki nagywc-zni is, nagyon büszke voltam rá. Aztán szépen leültek ebédelni, és Adél egy kis helycsere után Zsófi és Adél közé ült le. A levest olyan élvezettel ette, hogy öröm volt nézni. Közben mondogatta: egy kis kenyér, egy kis leves, egy falat kenyér utána leves. Mindet meg

is ette. Nagyon jó illata volt (hozatják az ebédet), tárkonyos csirkeraguleves volt, majd derelye. Azt is mind megette. És közben ülve maradt végig. Közben én arrébb húzódva lestem őt, és dagadt a mellem, hogy milyen nagylányom van már nekem.

Ebéd után újra kéz és szájmosás volt, majd azt vettem észre, hogy Adél már az alvószoba ajtajában kérdezi, hogy "ez az alvós szoba?". És már ment is be, és lefeküdt Sári mellé. Látszott rajta, hogy jó bulinak tartja a dolgot. :) Én puszit adtam neki, és szép álmokat kívánva kimentem. Egy "anyázás" sem volt. Orsi bement hozzájuk és mesét olvasott. Vártam egy darabig, majd hazaindultam, mert Abigélt meg kellett etetnem. Mondták, hogy hívnak, ha gond van, menjek csak nyugodtan. Otthon gyorsan leváltottam anyuékat, és 14 óra körül elindultam Abigéllel vissza az ovihoz. Ekkor jött egy MMS, amin Adél már a bordásfalon mászott és egy üzenet, hogy nem aludt Adél, de minden rendben.
Amint beléptünk Abival az oviba, Adél rám nézett és közölte, hogy "én már oviban vagyok". :) Mondtam neki, hogy aludni kellett volna, de mint kiderült csak egy gyerek tudott aludni (Sári, aki minden körülmények között bír aludni), így megnyugodtam. Nagy játékba kezdtek a gyerekek, én már indulni akartam, de Adél nem lehetett elrángatni. Még a kertbe is kiment játszani, így délután 4-kor, záráskor már úgy rúgtak ki bennünket az oviból. Ez egyébként egy magán óvoda, ami közel van hozzánk, és Adél hetente 3-szor fog ide járni, de jövőre már állami oviba szeretném iratni, csak most még nem veszik fel oviba, mert 2,5 éves, bölcsibe pedig azért nem, mert én otthon vagyok Abigéllel.

Ovi után jutalomból elnyaltunk egy-egy gombóc fagyit, és csatlakozott hozzánk Fanni az anyukájával. Amúgy Fannival jött ki a legjobban, ő hasonló korú, mint Adél, alvás után, amikor érkeztem éppen őt ölelgette Adél.



Hazafelé pedig még a játszótérre is be kellett mennünk, onnan vásárolni mentünk, így jó későn értünk haza. De Adél úgy pörgött, mint akit felhúztak. Azt hiszem a sok élmény miatt, és még este is alig bírtuk ágyba dugni. Este megbeszéltem Adéllal, hogy másnap már csak bekísérem az oviba, ott majd integetünk egymásnak és ő szépen ott fog maradni, én meg majd megyek érte délután. Nem volt ellenkezés! :) Adél most már óvodás.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése