Így növekedünk

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickersLilypie - Personal pictureLilypie Fourth Birthday tickers

2013. január 13., vasárnap

Karácsony 2012

Természetesen idén sem maradhatott ki a mézeskalács sütés és a közös fenyővásárlás. A lányok be voltak zsongva teljesen.
Szerencsére idén kivételesen Apa is részt vett az össze előkészületben, mert már napokkal Karácsony előtt szabadságon volt, és ez annyira jó volt vígy. Végre nem csak úgy beestünk Szenteste napjára, hanem szépen kényelmesen, családiasan készülődtünk.
Idén is szebbnél szebb ajándékok várták a lányokat a fa alatt, amiknek nagyon örültek. Főleg közös játékokat, társasokat, színezőket kaptak, mert szeretném, ha együtt játszanának, megszoknák, hogy meg kell osztani egymással azt, amink van. Olyan jó kis társasokat kaptak, hogy egész este, sőt egész ünnepek alatt ezekkel játszottunk. A menetrend idén is a szokásos volt, 24-én otthon voltunk, 25-én Mamóéknál és 26-án mentünk Szolnokra 3 napra. Mindenhol nagyon jól éreztük magunkat, igazán szép napokat töltöttünk együtt. Utána itthon voltunk még, és valahogy annyira kellemesen, nyugisan teltek a napjaink, hogy egészen belejöttünk az itthonlétbe, alig akaródzott január 7-én elindulni az évnek. :-)
A Szilvesztert is itthon töltöttük, szokás szerint aznap szerveztük csak a programot, így megint egy jó kis spontán szilveszteri bulit csaptunk. Áthívtuk mamóékat, mert náluk voltak Lucáék, és este 6 körül még Szilviáék is csatlakoztak.
Idén is megpróbáltam malacot sütni, már egészen ehető lett, de még mindig van mit rajta finomítanom. :-)

Nem kicsi fát vettünk :-)

 közös bontogatás
 A nagy kedvenc, Találd ki extra...
 És egy kis barkóbás játék, imádjuk. :-)
 Szolnokon is ment a bontogatás.

 Dédiékhez is ellátogattunk...
 ...ők is kaptak fotókönyvet.

 Ez már a Szilveszteri Mamóka és Papóka féle murizás. :-)
 Abi is beöltözött. :-)

Közös fotózkodás

Azt találtam ki, hogy Karácsonyra minden nagyszülő egy fotókönyvet kap ajándékba rólunk, ezért az egyik hétvégén a hónom alá csaptam a családot, és elmentünk a stúdióba, hogy először végre saját magunkról is készítsek szép képeket. Nagyon élvezték a lányok, sőt, még utólag bevallotta Árpikám, hogy ő is. Nagyon ügyesen bírták a kb. 2 órás fotózást, különösen persze Abin lepődtünk meg, hiszen ő nem nagyon bírja, ha fotózzák, most mégis összekapta magát. Egy- két montázs a végeredményból. A fotókönyv pedig gyönyörű lett, mindenki nagyon örült neki.












Első RG bemutató

Karácsonyhoz közeledve mindenhol volt nyílt nap, és bemehettünk megkukkantani mennyit fejlődött Adus szeptember óta.
Az úszós képeket a telefonommal készítettem és ezeket még nem mentettem le, de a lényeg, hogy nagyon ügyesen halad már Adél, a hátúszás kifejezetten jól megy neki, a gyors kezd alakulni, a levegővételt gyakorolják épp, a mellúszás még kicsit kezdetlegese, de ezt tudták eddig a legkevesebbet gyakorolni.

RG-n is voltunk, ahol készítettem sok-sok képet, és annyira büszkék voltunk, hogy milyen szépen csinálja a feladatokat a mi nagylányunk. Szalay Andi, az edző nagyon jó fej, iszonyú jól ért a gyerekek nyelvén, imádják őt.







Télapó_2012

Idén is nagy izgalommal vártuk a Télapót, és nagyon emlékezetesre is sikerült. Történt ugyanis, hogy a mi kis cumifüggő Abigélünk 5-én este beletette a cumikáit a télapós zokniba, és bizony reggelre a Télapó elvitte őket, és helyette egy szuper úszós barbie-t hozott neki. Nagyon féltünk, hogy mi lesz, hiszen Abi különösen ragaszkodott a cumikhoz, szinte egész nap nem lehetett a szájából kivenni. Árpi aggódott is, és nem rajongott az ötletért, de én úgy gondoltam, hogy egy próbát megér. És lám, megint pozitívan kellett csalódnunk a kislányunkban, ugyanis semmi, de semmi sírás nem volt azóta a cumikért, gyönyörűen elvan nélkülük, alszik ugyanúgy, nem ébred fel miatta éjjel. Sőt, még egy-két nappal Mikulás után viccelődött is, az esti lefekvéskor kérdezte, hogy "ammám, ümmm?". Ez azt jelenti, hogy hol a cumim és a macikendőm. Mi teljesen lefagytunk, mire ő ránk nézett, és nagy vigyorral az arcán közölte, hogy "csak físzeltem", azaza csak vicceltem. :-) Nagyot nevettünk mindannyian. Szóval nagyon büszkék vagyunk Abira, amiért ilyen nagylányosan viselkedett. Pedig a bölcsiben sok kis pajtásának lóg egész nap a cumi a szájába, és ő mégsem panaszkodik, hogy hiányzik neki.

Voltunk Télapó ünnepségen a bölcsiben, eljött oda Adus is, Apa is, én fotóztam sokat, és Abi persze kis félőske, így csak Apa nyakából volt hajlandó átvenni az ajándék csomagot a Télapótól.
 Természetesen cica lett, mint a jele is...





Aznap du. az oviba is ellátogatott a Télapó. Adusék gyönyörű műsorral készültek, sok-sok verset (egyik másik igazán hosszú is volt már), dalt adtak elő.




És Apa munkahelyére is jött a Télapó...




A mi Télapónktól pedig kapta egy-egy plüss lovacskát, amit Patkónak és Citromnak neveztek el a csajok :-) , Barbie ruhákat, és Kolozsvári Judit is meglátogatott minket aznap, aki szintén egy halom játékkal érkezett, aminek nagyon örültek a lányok (sok társast kaptak).

Őszi szösszenetek

Megint elmaradoztam, de az év vége nagyon sok fotózással telt, szinte minden éjjel retusáltam. Most azért próbálom a 2012-es év utolsó hónapjait pótolni.
Az RSG-nél hagytam abba, amit most már javítanom kell, mert kioktattak, hogy ez mostanában már csak RG, azaz ritmikus gimnasztika. A lényegen azonban mit sem változtat, Adus imádja, járunk rá rendszeresen, és sokat fejlődik.

Ősszel még volt egy-két szuper családi programunk, voltunk Keriékkel Visegrádon bobozni, amit imádtak a gyerekek és szuper időnk is volt, valamint ezen az október 23-i hosszú hétvégén még Szigligetre is elutaztunk, hogy megnézhessük a süllőfesztivált. Kicsit már hűvösebb időnk volt, és sajnos süllőt sem igazán tudtunk enni (a hatalmas tömeg miatt), de elmentünk kicsit hajókázni is, ami nagy élmény volt a lányoknak (és nekünk is).
Egy-két kép az őszi mókázásokról:

 Pózolás nagymestere...


 bobozunk :-)


 Szigliget, süllőfesztivál
 Adus rákapott a fényképezésre, ezeket mind ő csinálta.

 Ezt Adus titokban csinálta, míg mi kint voltunk a nappaliban. Most találtam rá erre a képre. :-)
 Balu és Ádi is nálunk aludtak egy éjjel. Jó kis buli volt ez is. :-)