Állatkertben

Még Vászolyra indulás előtti napokban egy kellemesen meleg napon ellátogattunk az állatkertbe a lányokkal. Most rafináltak voltunk már, mert kikerülve a játszóteret, a másik irányból kezdtük az állatnézést. Arra múltkor már amúgy sem tudtunk menni, mert Adél még nem bír ki egy teljes állatkertnyi túrát, a fele bőven elég. Így most egész jól haladtunk és sok sok állatot láttunk. A legjobban az tetszett mindannyiunknak, amikor a jegesmedvéket éppen etették, és hatalmas jégbefagyott halbombákat dobtak a két macinak a vízbe, azok pedig szó szerint fejest ugrottak a zsákmányért. Adél teljesen odavolt értük, sokáig beszélt róluk, hogy miért is ugrottak be, és miket kaptak ennni.

Persze a teveetetés is nagy élmény volt, egy kedves család volt mellettünk éppen, amikor odaértünk, akik rutinosan már sárgarépákkal érkeztek (legközelebb én is így készülök), de látván Adélkám könyörgésre hajló szemét, nekünk is adtak párat, így Adél is megetethette őket. Az állatsimogatóban pedig a kis kecskéket és a gidákat simogattuk, ez is nagyon tetszett Adinak. A fókán pedig jókat röhögött, ahogy mindig ugyanott bukkant fel a vízből és prüszkölte ki a levegőt mint egy bálna.

Az egyik orángután pedig a fejére húzott egy kendőt, mintha ő lenne Kató néni. Döbbenetes volt, mintha egy igazi ember ült volna ott, olyanok voltak a mozdulatai. Abigél sokat aludt, így ő megint csak nem sok emlékkel távozott innen is.

Még ősszel is biztosan ellátogatunk az állatkertbe párszor, mert az egész család nagyon élvezi. Közben pedig el is ítélem az állatkertet, mert szegény állatok talpalatnyi helyen vannak és szerintem félig már meg is bolondultak. De a népnek ez kell, meg főleg a gyerekeknek persze.