Páty

Vasárnapra hivatalosak voltunk Pátyra, a Katiék féle hagyományőrző "ugrálóváras bulira". Nagy mázlink volt az idővel, ha sütött a nap ömlött rólunk a víz, ha elbújt a felhők mögé, akkor azért kellett a pulcsi. Reggel kicsit nehezen tudtunk elindulni, mert már megint Adél lábkörmeivel ment a küzdés. Már csak egy körmöt kellett volna levágnom, amikor is Adél megmakacsolta magát, és nem volt hajlandó engedni. Mi persze bevetettük az aljas zsarolós trükköt, hogy akkor nem jön velünk Vince Katiékhoz, és maradhat itthon egyedül. Számításaink szerint ettől Adélnak nyomban jönnie kellett volna az ollóval a kezében, hogy essünk neki annak az utolsó körömnek. De jött a pofára esés, Adél közölte, hogy jó, akkor ő bemegy a szobájába játszani. Mire mi mondtuk, hogy de mi este jövünk csak haza, addig sok idő fog eltelni. Erre még hozzátette, hogy "halkan indítsátok be az autót, nehogy fölébredjek". Árpival meghalt a tudományunk, nem volt több érvünk. Jött az erőszak! Árpi lefogta és két másodperc alatt megszabadult a csúnya hosszú körömtől. Adél visított, majd közölte, hogy na, akkor mehetünk?! :)

Így hát nagy nehezen sikerült elindulnunk. Jó kis ötlete volt Katiéknak, mégpedig, hogy senki ne vigyen ajándékot nekik és a gyerekeknek, hanem családonként 3000 Ft-tal száljunk be az ugrálóvárba. Én azért egy kis sütit sütöttem, biztos, ami biztos (el is párolgott hamar).

Amikor megérkeztünk Adél egyből menni akart az ugrálóvárhoz, ám ott hamar inába szállt a bátorsága...a mi Adélunknak, aki általában imád gyerekek között lenni. Mondjuk tényleg elég durván ugráltak a nagyok, így megígértük neki, hogy majd lesz "kicsik köre", amikor kiküldjük a nagyokat és csak a piciké lesz a vár. Ez persze ritkán sikerült és csak rövid időre, mert jellemzően a nagyok uralták az ugrálót, de a nap végére Adél már rutinosan figyelte az ugrálót, és kiabált, hogy "nézd Anya, most kevesen vannak". Ekkor rohantunk, hogy legalább pár percig tudjon viszonylagos nyugalomban ugrálni. Mindezek ellenére nagyon élvezte. Persze a nála kissebbekkel szemben már ő is vadult, nagyon gyorsan fölmérik ezek a kis terroristák, hogy ki gyengébb és ki erősebb náluk. Volt ott egy kétéves ikerpár is, Adél és Luca. Jót nevettünk a névválasztáson. :)

Az ebéd palócleves volt, nagy kondérban főzte Gergő, és milliónyi nutellás palacsinta. Én tuti nem vállaltam volna be 50 emberre a palacsintát, de hát szerencsére mi csak pusztítottuk.

Aztán a nagyok kitalálták, hogy vízibombákat lőnek ki az ugrálóvár tetejéről a felnőttek felé. Adél eléggé félt tőle, mindig mondta, hogy "Anya, miért lőnek vízigombát?" :))) A nap végére sem sikerült megértetnem vele, hogy ez bomba, és nem gomba.

Adél sokat játszott Anették kislányával Grétivel, de ha kellett bármelyik felnőttel is leállt dumálgatni. Az ugrálóban is összebarátkozott egy vele egykorú kislánnyal és azt játszották, hogy kidugták a lábukat az ugráló alja és oldala között, majd kiabálták, hogy "segítség, beszorultam". Erre kihúzták egymást, majd illedelmesen megköszönték egymásnak. Ezt jópárszor eljátszották.

Ott volt Katiék egy éves vizslája, Zeller is, akivel Adél nagyon elvolt, sokat simogatta. Jó fej kutya, és látszik, hogy gyerekek között nevelkedik, egyszer sem kellett rászólni

Abigél megint nagy sikert aratott a nyugalmával, kézről kézre járt, és mindenki közölte, hogy ezt a gyereket bizony hazaviszik, mert egy oltári nyugis kiscsaj. Persze, nem ajánlottak elég nagy összeget érte, így velünk jött haza. :)))

Mivel Adél napközben nem aludt, ezért hazafelé egy perc alatt elaludt a kocsiban.

Sovi

Abigél sajnos nem egy jó evő, és a minap nagyon lesokkolt, amikor két hét után a mérlegre tettük és 40 grammot hízott csak. Ennyi idő alatt kb. 240-et kellett volna híznia. Lassan 5 hónapos és még csak 5220 gr. Megnéztem, Adél ilyenkor már jó egy kilónyival többet nyomott, pedig kevesebbel született (3200 gr-al, Abigél pedig 3280 gr) és kisebb is volt 3 cm-rel. Alig bírom beletukmálni a kaját, van, hogy már 50-60 ml után elkezd szövegelni a cumisüvegének, ami annyit jelent, hogy "köszi a kaját, ennyi elég volt".

Esténként néha simán lefekszik úgy, hogy előtte 3-4 órával evett valamicskét, és nem hajlandó este enni, mert hogy ő álmos és fáradt, és ne szekáljam már ezzel az evés dologgal. És alszik hajnal 2-3-ig, akkor kér enni először, megeszik 120 ml-t (éjszakánként szerencsére hajlandó enni), majd reggel fél 8-ig alszik, és ekkor adok neki legközelebb. De ekkor sem balhézik még, csak már én adok neki, mert attól tartok, hogy lassan rámküldi a védőnő a Gyámhatóságot, hogy éheztetem a gyereket.

A doktornőhöz már alig merek elmenni, mert múltkor is közölte, hogy túl sovány ez a gyerek. Hát szó, mi szó, a bordái kint vannak, na de nem tudom őt megtömni. Úgy gondolom, hogy gyerek még éhen nem halt (persze, hacsak nem ez volt a szándék), ők tudják, hogy nekik mennyire van szükségük. Ha kér adok neki, de erőltetni nem tudom, különben vagy kibukja a fölösleget, vagy egyszerűen nem is eszi meg. Én még mindig fejem neki a tejemet (mert nem hajlandó kiszívni), naponta 3-szor kap anyatejet, és 4-szer tápszert. Nyilván a tejem sem túl erős, ezért sem hízik nagyon, na de az étvány is hiányzik hozzá. Adél után ez különösen furcsa nekem, ő azért mindig is jól evett.

Drága Abi, légyszi egyél már végre!!!!!!!

Csajnap

Pénteken átjöttek Kittáék Luckóval és Grétussal (Pufival - szegényre nagyon ráragadt ez a név, csakúgy mint a Csigu), így egy igazi csajos napunk volt. Jó régen voltak már nálunk Kitta szédülése miatt, mivel nem tudott vezetni, de most végre tudtak jönni, és nagyon jó volt. A kis Pufi végig mászkált a földön, és szokásához híven folyton mosolygott. Annyira kis édes, ahogy állandóan ennyire vidám, hogy az ember megállás nélkül csak puszilgatná azt a kis Csigu fejét. :)


Abigél nem sok vizet zavart most sem, de hogy ne maradjon ki a csajok játékából, ezért odafektettük őt is Adél ágyába, így ő a plüss állatkákkal játszadozott. Hunor kutya be is támadta őt, és Kittának sikerült elkapnia a pillanatot, így azóta ez a kedvenc képünk. Grétinek is elővettem egy-két babajátékot, hogy ne a "nagylányok" játékaira menjen rá, mert abból bandaháború lett volna, de persze ahogy kiraktam a babajátékokat a két nagy cula egyből azokkal akart játszani. Borzasztó érdekesek ezek a csörgő-zörgő játékok a majdnem 3 éveseknek. :)

Adél most is mint mindig érzékeltetve erőfölényét próbálta néha Lucára erőltetni az akaratát, ilyenkor Luca vállait felemelve, fülét behúzva gyorsan odébb áll. Hátha megússza. :)

Adél pedig egyre rafkósabb...tudja, hogy azért egyből rászólok, ha kiveszi a játékot más kezéből - jelen esetben Lucuséból - ezért új taktikát választott. Úgy adja elő a dolgot, hogy Luca saját maga akarjon játékot cserélni, és így mi sem szólhatunk rá. Pl. Adél a sárga színű konyharuhával kergette Lucát, és Luca is szerette volna Adélt kergetni vele. Jött a vita, Adél nem adta oda neki, erre elővettem egy rózsaszínt (Adélnak mostanában ez a kedvenc színe - mert ez "lányos szín") és mondtam, hogy nem gond, Luca lesz a rózsaszínnel. Erre Adél közölte, hogy most már "szívesen odaadja a sárgát Lucónak, és ő majd lesz a rózsaszínnel". Szegény Lucus még nem tudja összerakni, hogy egy Ada féle összeesküvés áldozata, így naívan bedől neki, de mi Kittával jókat mosolygunk a rafináltságon.

Egy pár pillanatra sikerült a nővérkéket arra is rábírnunk, hogy fogják az ölükbe a hugicákat és végre tudtunk csinálni pár olyan fotót, amin mind a négy lány rajta van. Mamókáék örültek is neki nagyon.

Sajnos Adélt annyira feldobta a látogatás, hogy ebéd után nem bírt elaludni, bezzeg Lucó az ágyunkban úgy aludt, mint akit agyonütöttek. Grétike a nappaliban az utazóágyban pihent, Abigél a saját ágyában. Még jó, hogy nincs több gyerek, nem tudom hová fektetném őket. :)

Adél nagyon szereti Lucust, és sokszor anyáskodik felette. A krémtúrójából nemhogy adott Lucának, hanem ő maga etette meg a "kis" unokanővérét.

Játék közben Adél elővette az építőkockát, majd közölte, hogy "Na, építsünk Vajdahunyadvárát!". :)) Folyt a könnyünk a röhögéstől.

Kittáék még ajándékot is hoztak Adának, méghozzá Kata nénis buborékfújót (Csiribir tornát ő tartja). Egész délután buborékot fújtunk, a végén már rendesen szédültem tőle.

Érkezéskor pedig a lányok megint körüludvarolták egymást: "Jaj, de csinos vagy Adél!" - mondta Luca. :)

Kitta, gyertek sűrűbben!!!

Ada duma

Apa pakolt: "Még a füleden is lóg."

Indultunk sétálni, ő tolta a játékbabakocsit Borival: "Jaj, Borikám, megijedtél az autótól?"

Ébredéskor: "Anya, egy légy zümmögött körülöttem, de már kiment, mert aranyos volt."

"Anya, te leszel most a főnökasszony."

Adélka, vegyünk fel egy bugyit! "Nem, hadd szellőzzön a puncim meg a lábam!"

Abigél beteg, sajnálod a Hugit? - kérdeztem. "Nem sajnálom. Egy kicsit sajnálom, nem nagyon." Akkor jó, mert akkor tudom, hogy szereted - mondtam. "Nagyon szeretem Abigélt!".

"Anya, nekem ekkora nagy puncim van!" - és széttárta a karjait oldalra.

Telefonáltam Apával és kérdeztem, hogy beszélsz Apával? "Nem, mert éppen homokozni indultam." - és ment a játszin a homokozóba.

Vászolyon sokat nyávogott, hisztizett Adél, ezért megkérdeztem, hogy mégis mi a baja, miért hisztizik ennyit? "Mert unatkozom" - jött a válasz.

Este lefekvéskor próbáltam melléfeküdni az ágyban, ezért kértem, hogy menjen arrébb. "Nagy a feneked?" - kérdezte megsemmisítően Adélkám.

Lucával kergetőztek: "Luca, állj meg! Nem értesz a szóból?"

Mamókáékhoz érkezve Lucáék éppen indultak haza. Kérdeztem Adélt, hogy kikísérjük Lucusékat? "Nem! Anya, te is kikíséred? De valaki foglalkozzon velem!"

"Abigél, kicserélem a pelusodat, ilyen jó nővérkéd vagyok."

"Anya, legjobb veled játszani!" - Jaj, de édes vagy! -feleltem. "Édes vagyok?"

A 2. nap az oviban

már simán ment. Reggel ébresztettem Adél fél 8-kor (hogy tudjon aludni az oviban), fél 9-re már az oviban voltunk. Míg sétáltunk Abickával az ovi felé Adél jött mellettem a bringáján és mondta, hogy ma már Anya hazamegy. Én pedig helyeseltem, de nem tudom, hogy a gyakorlatban is ennyire simán fog-e menni ez? Beléptünk az ovi kertjébe, a többi ovis már kint játszott, Adél meg is jegyezte, hogy "Anya, a többiek már itt vannak!". Majd köszöntünk mindenkinek, én pedig egy puszival búcsúzni kezdtem Adéltól. Ő pedig, mint egy rutinos ovis már adott is egy puszit, kérés nélkül még Abi fejére is nyomott egyet a búcsúpusziból és már indult is játszani. Így hát ott is hagytuk a nővérkét, és kettesben battyogtunk haza Abigéllel.

Kihasználva hirtelen jött "szabadidőmet", Abigél egyből aludt a mellkasomon két órát. Pontosan átaludta a rendelési időt, így nem tudtam elvinni a dokihoz. Nem baj - gondoltam - , ez többet ért bármilyen gyógyszernél. És valóban, utána sokkal jobban volt, vidáman ébredt. Közben pedig állandóan Adélon járt az agyam. Mit csinálhat, vajon hiányzom-e neki, kijön a többiekkel, mer-e szólni az ovisnéniknek, ha gondja van, itatják-e eleget stb.???? Aztán amint megcsörrent a telefonom, már összerándult a gyomrom, hogy biztos az oviból hívnak, hogy szaladjak, mert gond van. De sosem az oviból hívtak.

13 óra körül kaptam egy sms-t, amiben az állt, hogy "alszik a nagylányod, és de.-t is minden rendben volt". Annyira örültem a hírnek, és teljesen megnyugodtam. Ezért is nagyon szimpatikus az ovi, mert még ilyenekre is gondolnak.

Délután 3:30-ra mentünk Abival Adélért. Beléptünk, Oris mondta, hogy a tornaszobában van Adél a kis barátnőjével. El is mentem hirtelen mellettük, majd benézve Adél éppen a bordásfal legtetején álldogált, rám nézett, majd mászott tovább. Oda sem szaladt, nem volt semmilyen filmbeillő nyakbaborulás, semmi. Egy pillantással nyugtázta, hogy Anya itt van, aztán ennyi. Ismét alig bírtam elhozni az oviból. Viszont büszkén újságolta, hogy aludt az oviban.

Ovi után megint kapott egy gombóc fagyit, majd elmentünk a játszira, ahol nagyot játszott Csenge barátnőjével. Csütörtöktől ő is jön már az oviba, szerintem jól ellesznek majd együtt.

Este megint nehezen bírt Adél elaludni, és most már nagyon cseles, amikor ki akartam menni a szobájából, mindig azt mondta, hogy "de Anya, még mindent elmesélek", és újabb és újabb sztorikkal állt elő, ami aznap történt vele az oviban. Csak már én nem bírtam tovább, mert majdnem elaludtam mellette. Most egy nap szünet jön, aztán megint egy nap ovi. Kíváncsi vagyok meddig fog tartani a lelkesedés. :)

Első nap az oviban

Adél 2010. augusztus 23-án óvodás lett. Reggel már kurjongatva ébredt, azt kiabálta, hogy oviba megyek, oviba megyek!!! Jöttek Mamókáék, ők vigyáztak Abigélre, míg én Adéllal beszoktam az oviba. Nagyon fel volt dobva a lányom, már nagyon várta. Amikor beérkeztünk az óvónénik (Erika, Orsi és Hajni) nagyon kedvesen fogadták őt, és kijött hozzá Sári és Katinka is üdvözölni. És már rohant is be a gyerekekkel a játszórészbe. Ott ugyan kicsit megtorpant, nem mert odamenni a játszó gyerekekhez, de ez kb. 2 percig tartott. Majd előkészültek a reggelihez, ahol már sikongatott Adél (ha jól érzi magát egyből ezt csinálja) és két szelet kenyeret meg is evett. Közben Erikának elmesélték, hogy ki hogyan élte meg a tűzijátékot. Szerencsére nagyon aranyosak az ovis társai (az eddigiek, mert még sokan nem jöttek), és egyből befogadták őt. Adél közölte Erikával, hogy ő bizony félt a tűzijátéktól, majd reggeli közben - ahogyan itthon is szokta - fel akart állni, de ekkor szóltak neki, hogy itt bizony meg kell várni, míg a többiek is befejezik. Adél egy szó nélkül visszaült, és unalmában elmajszolt még egy fél vajas kenyérkét. :)

A reggeli után kimentek a kertbe, ahol szuper játékok vannak, és egész délelőtt játszottak a friss levegőn. Adélnak a hosszú csúszda tetszett a legjobban. Aztán amikor már kezdett elég meleg lenni, akkor bevonultak a lugasba, és Erika hozott nekik barackot, majd Hajni oldalán szépen csemegéztek. Ezután aki akart rajzolgatott, aki akart annak olvastak, de lehetett játszani is a homokozóban. Adél mindent kipróbált.
Közben megjött Artúr, két testvérével, Adéllal és Abigéllel. Azt hittem rosszul hallok, de nem. Jót nevettünk a szülőkkel, hogy milyen kicsi a világ. Artúrnak is ez volt az első napja és a nagyobb tesói elkísérték őt, hogy könnyebben beilleszkedjen.
Folyamatosan hozták ki a gyerekeknek az innivalót is, jó volt látni, hogy mennyire odafigyelnek rájuk.

11:30-kor beterelték a gyerekeket ebédelni, de előtte mindenki ment kezet mosni, és Adél már teljesen egyedül letolta a nadrágját és bugyiját, felállt a fellépőre és már ült is a wc-n. Egyből sikerült neki nagywc-zni is, nagyon büszke voltam rá. Aztán szépen leültek ebédelni, és Adél egy kis helycsere után Zsófi és Adél közé ült le. A levest olyan élvezettel ette, hogy öröm volt nézni. Közben mondogatta: egy kis kenyér, egy kis leves, egy falat kenyér utána leves. Mindet meg

is ette. Nagyon jó illata volt (hozatják az ebédet), tárkonyos csirkeraguleves volt, majd derelye. Azt is mind megette. És közben ülve maradt végig. Közben én arrébb húzódva lestem őt, és dagadt a mellem, hogy milyen nagylányom van már nekem.

Ebéd után újra kéz és szájmosás volt, majd azt vettem észre, hogy Adél már az alvószoba ajtajában kérdezi, hogy "ez az alvós szoba?". És már ment is be, és lefeküdt Sári mellé. Látszott rajta, hogy jó bulinak tartja a dolgot. :) Én puszit adtam neki, és szép álmokat kívánva kimentem. Egy "anyázás" sem volt. Orsi bement hozzájuk és mesét olvasott. Vártam egy darabig, majd hazaindultam, mert Abigélt meg kellett etetnem. Mondták, hogy hívnak, ha gond van, menjek csak nyugodtan. Otthon gyorsan leváltottam anyuékat, és 14 óra körül elindultam Abigéllel vissza az ovihoz. Ekkor jött egy MMS, amin Adél már a bordásfalon mászott és egy üzenet, hogy nem aludt Adél, de minden rendben.

Amint beléptünk Abival az oviba, Adél rám nézett és közölte, hogy "én már oviban vagyok". :) Mondtam neki, hogy aludni kellett volna, de mint kiderült csak egy gyerek tudott aludni (Sári, aki minden körülmények között bír aludni), így megnyugodtam. Nagy játékba kezdtek a gyerekek, én már indulni akartam, de Adél nem lehetett elrángatni. Még a kertbe is kiment játszani, így délután 4-kor, záráskor már úgy rúgtak ki bennünket az oviból. Ez egyébként egy magán óvoda, ami közel van hozzánk, és Adél hetente 3-szor fog ide járni, de jövőre már állami oviba szeretném iratni, csak most még nem veszik fel oviba, mert 2,5 éves, bölcsibe pedig azért nem, mert én otthon vagyok Abigéllel.

Ovi után jutalomból elnyaltunk egy-egy gombóc fagyit, és csatlakozott hozzánk Fanni az anyukájával. Amúgy Fannival jött ki a legjobban, ő hasonló korú, mint Adél, alvás után, amikor érkeztem éppen őt ölelgette Adél.

Hazafelé pedig még a játszótérre is be kellett mennünk, onnan vásárolni mentünk, így jó későn értünk haza. De Adél úgy pörgött, mint akit felhúztak. Azt hiszem a sok élmény miatt, és még este is alig bírtuk ágyba dugni. Este megbeszéltem Adéllal, hogy másnap már csak bekísérem az oviba, ott majd integetünk egymásnak és ő szépen ott fog maradni, én meg majd megyek érte délután. Nem volt ellenkezés! :) Adél most már óvodás.

Augusztus 20-a

Egy kis nyárbúcsúztató Vászolyozásra mentünk augusztus 20-i hosszú hétvégére, mert jó időt jósoltak. Sajnos csak pénteken dél körül tudtunk elindulni, aminek az lett az eredménye, hogy 3 óra alatt értünk le. Nagyon sokan gondolkoztak hasonlóan mint mi. :( Adél még megmártózott kétszer a Balatonban, mondtuk neki, hogy valószínüleg ez lesz az utolsó, szóval menjen mindenképpen. Így kicsit fagyoskodva, de ment fürdeni. A tűzijátékot nem állt szándékomban megnézetni Adéllal, de mivel az Balatonudvari strand saját 20-i programot szervezett, köztük tűzijátékot is, így Adámmal, Balival, Andrással és Bogival nekivágtunk az estének. Árpika magára vállalta, hogy marad Abigéllel (persze, mert másnap hajnalban ment pecázni :) és aludni is akart). A musical részletek helyett operett részleteket énekeltek a színpadon, ami nem volt túlságosan izgalmas a gyerekek számára, de egy kis popcornnal feldobtuk a műsort. Egyből jobban tetszett neki. Adél hangos tapssal jutalmazott minden egyes zenedarabot. És mindig megkérdezte, hogy mikor lesz már vége? :)

Aztán elérkezett a tűzijáték. Adél egyfolytában azt kérdezte, hogy kaphat-e ő is a tortából. Persze, mert eddig csak a tortáján lévő tűzijátékot ismerte. :) A szemközti parton már láttunk egy-két magasra fellőtt rakétát és nagyon tetszett Adélnak. De ekkor hirtelen mellettünk is fellőtték az első rakétákat és bumm, bumm, bumm. Durrant. Mi meg menekültünk. Egy remegő, síró Adéllal a nyakamban rohantam az autóhoz, mert Adél sírva kiabálta, hogy menjünk haza alcsizni!!! Az autóban már szerencsére megnyugodott, és vissza akart menni megnézni a tábortüzet, de jobbnak láttam inkább hazafelé venni az irányt. Adél minden hangostól fél, de azt reméltem, hogy a látvány majd elvonja a figyelmét. Hát nem. Talán pár év múlva már megbírunk nézni majd egy tűzijátékot.

Szegény Abigél pedig hétfőre beteg lett, taknyos és hőemelkedése lett. Közben szerencsére jókedvű, csak alig kap levegőt az orrán, így most az éjszakák elég nehezen telnek. Reméljük gyorsan kilábal belőle.

Lábujjszopi

Abigél tegnap megtalálta a lábacskáit miközben unalmasan várta pihenőszékében, hogy én feltöltsem a fényképeket a számítógépre. Gyorsan elő is kaptam a gépet és lefotóztam, ahogyan nagy örömmel szopogatta lábacskáit. Adél nem igazán csinálta ezt, csak egy-két alkalommal és jóval később, így jókat kuncogtam rajta. Azóta a járókában is folyton a két lábát fogdossa és húzza a szájához.

Doktorbácsi

Augusztus elején Andi barátnőnk eljött hozzánk látogatóba (végre, hiszen munkája miatt ritkán látjuk - ő ugyanis a beteg gyermekek megmentője) Doki kutyával, hogy végre Abigélt is megnézhesse. Adél most már kicsit bátortalanabbul mint egy évvel ezelőtt, de most is ráült Dokira, hogy lovagoljon rajta. Persze okos anyuci Abickát is ráültette, nehogy szegény második gyerek valamiben is hátrányt szenvedjen. Adél elment homokozni, míg mi beszélgettünk, majd odakiálltott nekünk: "Anya, tudod hogy hívom a Doki kutyát? Doktojbácsi!" Andival azóta is ezen nevetünk.

Állatkertben

Még Vászolyra indulás előtti napokban egy kellemesen meleg napon ellátogattunk az állatkertbe a lányokkal. Most rafináltak voltunk már, mert kikerülve a játszóteret, a másik irányból kezdtük az állatnézést. Arra múltkor már amúgy sem tudtunk menni, mert Adél még nem bír ki egy teljes állatkertnyi túrát, a fele bőven elég. Így most egész jól haladtunk és sok sok állatot láttunk. A legjobban az tetszett mindannyiunknak, amikor a jegesmedvéket éppen etették, és hatalmas jégbefagyott halbombákat dobtak a két macinak a vízbe, azok pedig szó szerint fejest ugrottak a zsákmányért. Adél teljesen odavolt értük, sokáig beszélt róluk, hogy miért is ugrottak be, és miket kaptak ennni.

Persze a teveetetés is nagy élmény volt, egy kedves család volt mellettünk éppen, amikor odaértünk, akik rutinosan már sárgarépákkal érkeztek (legközelebb én is így készülök), de látván Adélkám könyörgésre hajló szemét, nekünk is adtak párat, így Adél is megetethette őket. Az állatsimogatóban pedig a kis kecskéket és a gidákat simogattuk, ez is nagyon tetszett Adinak. A fókán pedig jókat röhögött, ahogy mindig ugyanott bukkant fel a vízből és prüszkölte ki a levegőt mint egy bálna.

Az egyik orángután pedig a fejére húzott egy kendőt, mintha ő lenne Kató néni. Döbbenetes volt, mintha egy igazi ember ült volna ott, olyanok voltak a mozdulatai. Abigél sokat aludt, így ő megint csak nem sok emlékkel távozott innen is.

Még ősszel is biztosan ellátogatunk az állatkertbe párszor, mert az egész család nagyon élvezi. Közben pedig el is ítélem az állatkertet, mert szegény állatok talpalatnyi helyen vannak és szerintem félig már meg is bolondultak. De a népnek ez kell, meg főleg a gyerekeknek persze.

Újra Vászoly

Augusztus első hetében sikerült még egy hétre elszabadulnunk Budapestről, így elmentünk Vászolyi Mamáékhoz "pihenni". Na igen, csak én fáradtabban jöttem haza, mert két gyerekkel a nyaralás és pihenés már egyáltalán nem pihenés. De nem panaszkodom, azért ez is jó, csak máshogy jó! Jó látni a gyerekek örömét, jó más emberekkel találkozni, jó új dolgokat kipróbálni. Adél megint sokat lovagolt, már kívülről tudja az összes póni nevét, és persze ha nem pónizott, akkor trambulinozott. Sajnos jó pár rossz napunk volt, mármint időjárás szempontjából, így csak kétszer tudtunk strandolni, és a nyár végére már én is bemerészkedtem a Balatonba. Az esős idő miatt el is mehettünk Adélnak gumicsizmát venni, mert az ugye otthon maradt, de végülis már amúgy is kellett, mert mint kiderült szépen megnőtt Adél lába a nyáron. Adél valamiért Vászolyon egyébként mindig kifordul önmagából, rengeteget hisztizett, nem tudtam mire vélni, és ez is nagyon fárasztó volt. Szerintem egyébként azért lehet, mert nem tud jókat aludni ott, mivel 4-en egy szobában alszunk, és ez így senkinek sem pihentető. Itthon aztán két napig hatalmasakat aludt.

Adél egy igazi traktorra is felülhetett, de amikor a bácsi felajánlotta, hogy elviszi egy körre, no akkor eltörött a mécses, és Adél óriási sírásba kezdett. Valószínüleg megijedt, hogy ez most hangos lesz. Így hát Apa ment el helyette trakizni. :)

Abigéllel is sokat sétáltunk, imád a kenguruban kifelé nézelődni, gyakorlatilag órákat elvan így egy hang nélkül. Ilyenkor az álmosságot és az éhséget is elfelejti nyomban.

Abigél pedig végre egész jókat eszik, már 120-130 ml-ket is beszippant, reméljük a súlya is elkezd gyarapodni lassacskán.

Adél persze megint jó kis szövegekkel kápráztatott el minket, mint pl. "Papa, olyan kopasz vagy mint az ágyú."

Egyik nap pedig átkompoztunk Zamárdiba, hogy Kittát megköszöntsük névnapja alkalmából. Nagyon jól éreztük magunkat, sokáig maradtunk náluk (lehet, hogy túl sokáig? :) ), és a csajok is nagyon jól eljátszottak.

Balatonfüredre is elmentünk egyet sétálni, ettünk hatalmas fagylaltot, Adél pedig szuvenírként egy nyakláncot választott magának, amihez még karkötő is volt. Etettünk hattyúkat is, és néztük a szökőkútnál hancurozó gyerekeket, hogy nem fagynak meg, mert annyira nem volt ám meleg.

A hosszú hétvégére megint lemegyünk Vászolyra, de szerintem ez már amolyan nyárbúcsúztató nyaralás lesz.