25. Nike félmaraton

Vasárnap, szeptember 5-én rendezték meg a 25. Nike félmaratont. Minden eddigieknél nagyobb létszámú futóval, összesen 10.500-an álltak starthoz. Ebből 6000 induló volt, aki félmaratont futott, a többiek vagy Ligetkört, vagy váltóban indultak. Az indulók között ott volt Apa is. Szegény nem tudott túl sokat készülni rá az utóbbi hetekben, mert a munkahelyváltás miatt már van, hogy két helyen is dolgozik egyszerre, plusz az idő sem volt jó és hát két gyerek mellett nem könnyű eljutni sportolni. De mi teljes vállszélességgel mellette álltunk és drukkoltunk neki. Reggel együtt indultunk a Városligetbe, de nagyon ledöbbentünk, a felvonulási tér dugig volt autókkal. Nagyon nehezen találtunk parkolót, és viszonylag messze, csak a konzulátusok utcáiban akadt egy-egy hely. Mindenhonnan jöttek a futók, számos országból, tényleg rengetegen voltak.

A parkoló keresgélés miatt Árpikámnak már csak negyed órája maradt a rákészülésre és bemelegítésre, így mondhatjuk, hogy nem ez volt a felkészülések csúcsa.

Majd mi kicsit arrébb mentünk, mert Adélnak nagyon hangos volt a bemondó, és hangfalaktól próbáltunk kicsit távolabb kerülni, de azért úgy helyezkedtünk, hogy lássuk Apát, amint elfut mellettünk és integessünk. Én, nyakamban Adéllal, fél kézzel tologatva Abigélt a babakocsiban, és egy halom cuccal a hátamon és a babakocsiban, hangos ordítás és hatalmas karcsapkodással bíztattuk Apucit, hogy jól sikerüljön neki a futás. Nem ez volt már neki az első, ha jól számoltunk, ez már a hatodik Nike félmaratonja volt, de kb. 6 éve nem futotta ezt a versenyt.

Miután Apa elment, mi elindultunk a tó felé, hogy megyünk az állatkertbe, míg a futás tart. A tónál leszólított egy régi kajakos társam, Kálmán Viki, aki szintén a kislányával arra várt, hogy a férje lefussa a távot. Így aztán a következő másfél-két órát együtt töltöttük, beszélgettünk, Adél kicsit játszóterezett, majd egyet trambulinozott, és egy fél órára még az állatkertbe is beszaladtunk. A végén már szednünk kellett a lábainkat, mert félő volt, hogy az apukák túl jó időt futnak és lemaradunk róluk, így Adélt újra a nyakamba kaptam, Abigélt toltam a babakocsiban és szaladtunk, hogy a befutónál drukkoljunk.

Adélnak mondtam, hogy ha meglátjuk Apát, akkor gyorsan odamegyünk és a végén vele futhat be a célba. Sajnos akkora volt a tömeg, hogy már csak akkor vettük észre Árpikát, amikor már szinte mellettünk volt, így csak integettünk egymásnak és már csak a hátát láttuk. Adélkám nagyon sírva fakadt, alig bírtam megvígasztalni. Aztán gyorsan odaszaldtunk a célhoz, hátha látjuk Apát, de ő meg ott várt ránk, ahol látott minket. Így odaérve mondtam neki, hogy Adél szeretett volna befutni vele, csak elszaladt mellettünk. Apa gyorsan felkapta Adélt, és mégegyszer befutottak a célba. :) Árpikám nagyon ügyes volt, 1 óra 58 perc alatt lefutotta a távot és ezzel sikerült a saját maga elé állított 2 órán belüli időcélt elérnie. Nagyon büszkék voltunk rá.

A végén Apával együtt Adélkám is alaposan lenyújtotta az izmait a fűben. :)

Futás után még átmentünk Mamókáékhoz ebédelni, de Adél már az autóban elaludt, hiszen előtte lévő napon sem tudott aludni, és már nagyon fáradt volt. Estig Wekerlén voltunk, Adél trambulinozott, biciklizett, és már nagyon ügyesen rollerezett is.

Este fáradtan dőltünk az ágyba mindannyian.