Szombat reggel elhatároztuk, hogy elmegyünk kirándulni, mivel úszásra Adél gyógyuló füle miatt nem mehettünk. Az elindulás most sem ment könnyen és gyorsan, de az autóban már Adél teljesen fel volt dobva. Az alábbit közölte velünk útban a Normafa felé: "Megyünk a Normafához, ott majd veszünk normát és eszünk normát. Jó Anya?!". - hát ha van almafa, körtefa, miért ne lehetne enni normát is. :-) Logikus.
Kicsit neheze
n találtuk meg az utat, egyikünk sem most volt utoljára ott, sőt Árpikám még nem is volt, de azért sikerült parkolót is találnunk. Adél Apa hátára, Abic pedig a Mei-tei-ben rám került. Nem jutottunk túl messzire, mert Adél ahogy meglátta a Normafa játszóterét letaglózott. A kötélpálya tetszett neki a legjobban, és egészen ügyesen ment rajta. Nyüzsögtek a kisgyerekes családok a nagy játszótéren, öröm volt látni, hogy ennyien szeretnek kirándulni. Próbáltunk a kilátó felé indulni, de nem jutottunk túl messzire, mert Adél el volt foglalva azzal, hogy a ropijával minden szembe jövő kisgyereket megkínáljon. A gyerekek pedig értetlenül nézték, hogy ki áll velük szemben, talán "Terézanyu"? Adus pedig azt nem értette, hogy a gyerekek miért nem akarják elvenni a kezéből az orruk elé dugott ropit. Aztán elmagyaráztuk, hogy nem csak úgy oda kell dugni eléjük, hanem megkérdezni, hogy kérsz-e ropit. Ezután már remekül ment a kínálgatás, csak a ropi fogyott el gyorsan.
n találtuk meg az utat, egyikünk sem most volt utoljára ott, sőt Árpikám még nem is volt, de azért sikerült parkolót is találnunk. Adél Apa hátára, Abic pedig a Mei-tei-ben rám került. Nem jutottunk túl messzire, mert Adél ahogy meglátta a Normafa játszóterét letaglózott. A kötélpálya tetszett neki a legjobban, és egészen ügyesen ment rajta. Nyüzsögtek a kisgyerekes családok a nagy játszótéren, öröm volt látni, hogy ennyien szeretnek kirándulni. Próbáltunk a kilátó felé indulni, de nem jutottunk túl messzire, mert Adél el volt foglalva azzal, hogy a ropijával minden szembe jövő kisgyereket megkínáljon. A gyerekek pedig értetlenül nézték, hogy ki áll velük szemben, talán "Terézanyu"? Adus pedig azt nem értette, hogy a gyerekek miért nem akarják elvenni a kezéből az orruk elé dugott ropit. Aztán elmagyaráztuk, hogy nem csak úgy oda kell dugni eléjük, hanem megkérdezni, hogy kérsz-e ropit. Ezután már remekül ment a kínálgatás, csak a ropi fogyott el gyorsan.Abigél mindeközben nézelődött, majd egy idő után urrá lett rajta a fáradtsága és inkább alcsizott egyet. :)
Mivel nagyon elszaladt az idő, ezért visszafordultunk, hogy ebédre és alvásra hazaérjü
nk. De persze a kocsihoz vezető út végénél megálltunk, hiszen a Normafánál nem maradhat el a rétesezés. Adél ezt várta a legjobban, mert tisztán emlékezett, hogy Anna, Peti és Gergő (a mesekönyvben) is megálltak rétesezni. Ott helyben is ettünk egyet egyet, Adus almásat, én meggyeset, de haza is hoztunk belőle és ebéd után jól is esett még nassolni belőle. Sajnos hamar el is fogyott. Adus már hazafelé majdnem elaludt az autóban, de szerencsére kihúztuk, és hatalmasat pihent ebéd után. Legközelebb megpróbálunk eljutni a János-hegyre is.
nk. De persze a kocsihoz vezető út végénél megálltunk, hiszen a Normafánál nem maradhat el a rétesezés. Adél ezt várta a legjobban, mert tisztán emlékezett, hogy Anna, Peti és Gergő (a mesekönyvben) is megálltak rétesezni. Ott helyben is ettünk egyet egyet, Adus almásat, én meggyeset, de haza is hoztunk belőle és ebéd után jól is esett még nassolni belőle. Sajnos hamar el is fogyott. Adus már hazafelé majdnem elaludt az autóban, de szerencsére kihúztuk, és hatalmasat pihent ebéd után. Legközelebb megpróbálunk eljutni a János-hegyre is.És íme a többi kép is:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése