Adus dumál

Járókában játszottak Abigéllel: "Kibukizott." - de hát nem is bukott. "De átfordítom, nehogy esetleg kibukizzon."

"Tessék Abigél, örömmel odaadom."

"Meghúzom és nagy örömmel odamegy." (felhúzhatós vonat)

Reggel mondom neki, hogy gyere, nézzük mega TV-t, mert 7vége van, meglátjuk milyen mese van. "Lehet, hogy mázlim lesz és lesz mese."

Búgócsigáján indián gyerekek vannak, és az egyiket egy oszlophoz kötözik a többiek. "Nézd, megkeresztelték!" - nem kicsim, az meg van kötözve. "Bánatos." (szomorú) :)

Mamókáéknál aludtunk, az emeleten akartam aludni a két lánnyal és éppen ágyaztam. De Adél új ötlettel állt elő: "inkább lent aludjunk" - de reggel Papókával korán kelünk és nem fogsz tudni aludni és nyűgös leszel (mondta Mamóka). "Látod, nem szólok egy szót sem." - de nem fogsz tudni jól aludni. "De látod, így fogok aludni." és becsukta a szemét, a kezeivel pedig még el is takarta (csak, hogy hatásosabb legyen). Nagyot nevettünk Mamókával. Erre megszólalt: "Anya, rajtam nevetsz?" Majd elkezdtem összepakolni, és némi szájhúzás mellett úgy döntöttem, hogy akkor aludjunk lent. Adus megkérdezte: "Megoldjuk Anya?"

Az ágyban pedig éppen rá akarta venni Papókát, hogy meséljen neki. "De fejből meséljél."

Másnap kint az ajtó előtt akart krétával rajzolni a betonra: "Anya, rajzolok neked egy rajzolmányt."

Mandarint pucoltunk, és Adél egyedül akarta hámozni. "Anya, nézd, már egészen jól haladunk."

"Balázsnak kiestek a tejfogai. Nagyon jót nevettem rajta. Ha majd én is nagylány leszek, nekem is kiesnek a tejfogaim, jó vicces lesz." - egyébként pedig nem is látta még Balázst fog nélkül, csak az apja mesélte neki. :)

Apjával beszélgetett: Adus, délután elmenjünk túrázni? "Igen." -és hova menjünk? "Az almafához." (Normafa) :-)))

Séta a "Városban"

Szombat délután gondoltuk kihasználjuk a szép időt és elhatároztuk, hogy sétálunk egyet a Budai Várnál. Adél ébredése után indultunk, nagyon izgatott volt, állandóan azt hangoztatta, hogy induljunk már a "városba". :)
Adél mostanában lusta kutya, állandóan cipelteti magát, de gondolom ez annak szól, hogy féltékeny a hugira, mert őt a kenguruban hordozom.
Megnéztük a Mátyás templomot, kívülről, amire Adél rávágta, hogy Lágymányosi templom. :) A Halászbástya nagyon tetszett neki, mindenhonnan ki kellett kukucskálni és megnézni a Parlamentet. Lovacskát is simogatott a lovaskocsinál, majd végezetül bementünk a Ruswurm cukiba, ahol Adél Rigójancsit evett, mi pedig házi csokoládét ittunk. Szuper kis délután volt. És íme a képek:

Pöttömök bulija

Tegnap átjött hozzánk vendégségbe Eszter az 5 hónapos kislányával, Aylaval, és persze Kittus is jött Grétivel. A "nagyok" oviban voltak, így igazi kisbabás napot tartottunk. Nagyon édesek voltak a csajok együtt, Gréti már a saját útját járta, körbe-körbe mászkált a lakásban, de leginkább Adus szobája tetszett, ott tüsténkedett. Egyszercsak nagy csattanást hallottunk, és sírást...hát Gréti magára rántotta a játékkonyhát és alaposan megijedt. Ayla és Abi békésen eljátszottak egymás mellett a járókában és a földön is, közöttük ugye csak 1 hónap korkülönbség van Abi javára.

Mi anyukák pedig végre egy jót beszélgethettünk, átdumálhattuk a terhesség, szülés, szülés után, gyerekek témakört A-tól Z-ig. Sok-sok fotó is készült a remek napról, már alig várjuk a folytatást.

Kirándulás a Normafánál

Szombat reggel elhatároztuk, hogy elmegyünk kirándulni, mivel úszásra Adél gyógyuló füle miatt nem mehettünk. Az elindulás most sem ment könnyen és gyorsan, de az autóban már Adél teljesen fel volt dobva. Az alábbit közölte velünk útban a Normafa felé: "Megyünk a Normafához, ott majd veszünk normát és eszünk normát. Jó Anya?!". - hát ha van almafa, körtefa, miért ne lehetne enni normát is. :-) Logikus.

Kicsit nehezen találtuk meg az utat, egyikünk sem most volt utoljára ott, sőt Árpikám még nem is volt, de azért sikerült parkolót is találnunk. Adél Apa hátára, Abic pedig a Mei-tei-ben rám került. Nem jutottunk túl messzire, mert Adél ahogy meglátta a Normafa játszóterét letaglózott. A kötélpálya tetszett neki a legjobban, és egészen ügyesen ment rajta. Nyüzsögtek a kisgyerekes családok a nagy játszótéren, öröm volt látni, hogy ennyien szeretnek kirándulni. Próbáltunk a kilátó felé indulni, de nem jutottunk túl messzire, mert Adél el volt foglalva azzal, hogy a ropijával minden szembe jövő kisgyereket megkínáljon. A gyerekek pedig értetlenül nézték, hogy ki áll velük szemben, talán "Terézanyu"? Adus pedig azt nem értette, hogy a gyerekek miért nem akarják elvenni a kezéből az orruk elé dugott ropit. Aztán elmagyaráztuk, hogy nem csak úgy oda kell dugni eléjük, hanem megkérdezni, hogy kérsz-e ropit. Ezután már remekül ment a kínálgatás, csak a ropi fogyott el gyorsan.

Abigél mindeközben nézelődött, majd egy idő után urrá lett rajta a fáradtsága és inkább alcsizott egyet. :)

Mivel nagyon elszaladt az idő, ezért visszafordultunk, hogy ebédre és alvásra hazaérjünk. De persze a kocsihoz vezető út végénél megálltunk, hiszen a Normafánál nem maradhat el a rétesezés. Adél ezt várta a legjobban, mert tisztán emlékezett, hogy Anna, Peti és Gergő (a mesekönyvben) is megálltak rétesezni. Ott helyben is ettünk egyet egyet, Adus almásat, én meggyeset, de haza is hoztunk belőle és ebéd után jól is esett még nassolni belőle. Sajnos hamar el is fogyott. Adus már hazafelé majdnem elaludt az autóban, de szerencsére kihúztuk, és hatalmasat pihent ebéd után. Legközelebb megpróbálunk eljutni a János-hegyre is.

És íme a többi kép is:

Abi négykézlábon

Abigél múlt hét csütörtökön Mamókáéknál meglepett minket és négykézlábra állt. Azóta szorgosan gyakorolja, bár ha csúszós terepen van, akkor inkább tolatás lesz belőle. De ha sikerül rendesen betámasztani, akkor kezdődik a "riszálom úgyis úgyis, riszálom úgyis úgyis" :). Előre-hátra riszálja magát, tündéri aranyos!

A másik kedvenc játéka, hogy hasonfekvésben az arcát a pelenkázó aljához veri és indiánüvölt. Néha, amikor kicsit erősebben üti oda, akkor persze elpityeredik, és jó piros lesz az orra.

A legújabb pedig, hogy az ágyában begurul a pelenkázója alá, és a lábaival felemeli. Sikerült is lefotóznom. Aztán az egyik pillanatban nagy nyüszítést hallottam...hát persze, hogy magára borította. Pórul járt a kis Fekete Laci. :)

Abigél altatása

Abigél drágám nem túl bonyolult gyerek, erről ma délután is bizonyságot tett. Én éppen egy e-mailt igyekeztem megírni, míg Adél aludt a szobájában, ezért Abigélt magam mellé betettem az ágyába, és a kezébe adtam egy játékot. Hallottam, ahogyan játszik vele, a szájába véve rágcsálta és dumált neki. A következő pillanatban pedig feltűnt, hogy nagy lett a csend. Odanéztem és ezt láttam: :-)

Tartsa meg jó szokását még nagyon sokáig!

Fülgyulladás

Tegnap délután, amikor mentem Adélért az oviba nagyon furcsáltam, hogy csak úgy nézett magaelé a kertben és azt is alig vette észre, hogy odaértem. Pont észrevett Orsi, de Adél nem, és kérdezte, hogy mi a gond Adélkám? Erre Adél: "várom Anyát". Orsi viccesen mondta, hogy szerintem nézz oda oldalra, és csak ekkor vett észre. Én nagyon vártam a délutánt, mert 4 órától teadélutánt tartottak az oviban a szülőknek, hogy jobban megismerjék egymást. De Adélt nem érdekelte az egész, sem a sok finomság, amiket kiraktak. Egyre furcsább volt a dolog. Majd Orsi mondta, hogy neki gyanús Adél, szerinte bújkál benne valami, mert napközben is szótlan volt, alvás után fázott is, és csillog a szeme. Na ekkor mondta Adél, hogy "nem akarom a sok szülőt, menjünk". Még próbáltam őt győzködni, kínálgatni, de láttam, hogy valami tényleg nem stimmel. Így hát nem erőltettem tovább a dolgot, elindultunk haza. Még távozáskor Erika megemlítette, hogy Adélt ma megharapta Cloé (egy külföldi kislány, aki csak egy hétre volt az oviban), mert ugyanolyan sapkája van Adélnak, mint neki, és azt hitte az övé. Ahogy megláttam Adus karját, legszívesebben azonnal nekiestem volna a harapós kislánynak, de mázlijára, már elmentek. Ja, és ráadásul még Zsiga is lelökte Adust a csúszdáról. Szegénykémnek nem volt jó napja az oviban, én ennek tudtam be a rosszkedvet. De aztán, ahogy az ovi kapujához értünk Adél sírva fakadt és közölte, hogy neki fáj a füle. A bal füle. Az utat hazáig végig bömbizte, látszott rajta, hogy nagyon fáj neki. Otthon gyorsan kiszívtam az orrát, és befektettem az ágyunkba, mert éreztem, hogy forró a homloka. Ameddig Abigélt megetettem ő el is aludt az ágyunkban. Sajnos sírva ébredt, és csak nagyon sok sírás és veszekedés árán tudtam beletukmálni az amúgy imádott lázcsillapítót (ő maga szokta bevenni, annyira szereti amúgy). Közben telefonálgattam a háziorvosnak, aki mondta, hogy este 7-ig vannak a Fehérvári úton a fül-orr gégészeten, menjünk el oda.

A következő egy óra arról szólt, hogy Apával felváltva próbáltuk Adélt meggyőzni, hogy bizony el kell menni a doktornénihez, hogy nem fájjon a füle. Az autóban is nagyon le volt törve, én Adélkámmal együtt sírtam, annyira rossz volt látni, átérezni a fájdalmát.

A doktornő persze rendkívül "szimpatikus" volt, baromira nem díjazta, hogy a rendelési idő vége előtt negyed órával érkeztünk meg. Mondtam neki, hogy már másfél hete köhög Adél és taknyos, de vélhetően most ráhúzódott a fülére.

Adél már ugyan jobban volt a Nurofennek köszönhetően, de nagyon sírt a vizsgálat alatt. A doktornő "kedvessége" pedig csöppet sem segített a helyzeten. A bal füle valóban gyulladt volt, a jobb szerencsére nem. Adus kapott antibiotikumot, meg fülcseppet és végre indulhattunk haza. Még ott bementünk a gyógyszertárba, és egy nagyon kedves nénit csíptünk el, aki nagyon együttérzően beszélgetett Adéllal, mondta is neki, hogy ezek a gyógyszerek mind azért vannak, hogy ne fájjon neki és meggyógyuljon. Adél hangosan és bátran köszönt el a kedves gyógyszertárostól.

Estére nagyon megéhezett Adél, annyit vacsorázott, mintha egész nap nem evett volna. Szerencsére a kedve estére már nagyon jó volt, csak még zavarta a fülébe dugott, fájdalomcsillapítóval átitatott gézszalag, amit le is ragasztottak. Ezt csak ma reggel vehettük le, nem kis kínlódás árán. Az éjszaka jól telt, Adél aludt szépen.

Nem úgy mint Abi, aki éjszaka elkezdett köhögni. Éjszaka többször hosszan köhögött, így nem sokat aludtunk. Nagyokat hapcizik is, így úgy tűnik most ő a soros. :(

Ma elszaladtunk a gyógyszertárba és vettünk Adélnak fülmelegítő sapkát. Adus közölte, hogy természetesen rózsaszínűt vegyek, de hát mondtam neki, hogy sajnos ebből nem készítenek akkor színválasztékot. Mindenesetre nagyon várta már, hogy felvehesse, úgy mint az Anna, Peti és Gergő könyvben Peti is.

Most délután megyünk a körzeti orvosunkhoz, hogy ő is nézze meg a csajokat.

Nos egy beteg gyereknél már csak két beteg gyerek a rosszabb, ezt már máskor is megállapítottam.

Abigél fél éves

Tegnap múlt Abi fél éves. Szinte észre sem vettem ezt a fél évet, úgy elröppent. Mivel Abigél elég jó gyerek, ezért nem igazán követelte ki a vele való foglalkozást (ezidáig), így hát ha valaki megkérdezi tőlem, hogy mit csinált Abi az elmúlt fél évben...hát erősen el kell gondolkodnom, hogy azokban a kósza pillanatokban, amikor néha néha ránéztem két játszás között a nagytesóval, akkor vajon miket is csinált. Nőtt, fejlődött, huncutabb lett és egyre édesebb. Ezt határozottan állíthatom.

Ma jártunk a védőnőnél, így egészen frissek az adatok, tehát:

5810 gr (hát a súlyát nem duplázta meg, a védőnő nem is merte a lapra ráírni a BMI- testtömegindexét a gyereknek, csak annyit, hogy jól fejlett gyerek, bár a testtömegindexe nem ezt mutatja)
65 cm (bár én 67-nek láttam, de ezen nem fogunk összeveszni)
fogak száma zéró.

Abigél már rájött, hogy egymás utáni pörgéssorozattal elérhet bármit, így mostanában már a szőnyegre is kirakjuk őt, ezzel is ösztönözve a világ felfedezésére, és a négykézláb való elindulásra. Abi pont azt csinálja, amit annó a nővére, a dohányzó asztal felé veszi az irányt (simán körbeforog), és próbálja a kis kosárkák tartalmát kipakolni. Amúgy még jól elvan a járókában, eljátszogat, de már nagyon magasra feltolja a mellkasát (őrült laza a háta és amúgy mindene is, simán szétnyitja a lábait angolspárgába - balettosnak jó is lesz ezzel a súllyal), és sokszor a popiját is az égnek mereszti.

A lábacskáit imádja még mindig a szájába venni, főleg evés közben, így az összes harisnyájának a lába répa és sütőtökszínű, mert ráadásul ezek kimoshatatlanok.

Abigél már kap gyümölcsöt tízóraira, ezt általában Adéllal egy tálkából falatozzák, és alig marad szegény Abinak. Lehet, hogy ezért nem hízik ez a gyerek??? :-))

Ebédre főzeléket eszik, sütőtököt, csirkés répát, krumpli-cukkini párosítást. Ezekért annyira nincs oda, de hát nem csak gyümölcsből áll a világ. Érdekes, a főzelékért nem megy a harc a tesóval, valahogy ezért nem küzd annyira Adél sem.
Délután általában tejpépet kap, ebből sem sok szokott maradni Abinak, mert Adél is imádja.

Vacsorára pedig próbáljuk a 160 ml tápszert belétuszakolni, de általában 100 ml-nél elalszik, és nem hajlandó többet enni. Ezért aztán éjszaka persze egyszer még felébred enni. Bár mostanában, ha sikerül este megetetni, előfordul, hogy reggel 6-ig nem ébred fel.

Amit nagyon díjazok, az a humora. Általában az ágyába szoktam tenni, ha a számítógépen akarok valamit megnézni, így mellettem van és rálátok. Ilyenkor kukucsosat játszik velem, és akkorákat tud rajta nevetni. Már direkt huncutkodik velünk. Adél pedig egyszerűen az Isten, ő nem tud olyat tenni, amitől Abi ne olvadozna, és ne mosolyogna rá mint egy vadalma. Nagyon szereti őt, és Adél is sokat foglalkozik vele. Bár néha túl durván is, ide-oda gurítgatja, próbálja felemelni majd a magasból visszaejti...na ezek akkor történnek, amikor éppen nem nézek oda, de Abi még ezeken is mosolyog. Így még nehezebb neki elmagyaráznom, hogy ne csinálja ezeket a húgával, mert egyből mondja, hogy "de anya, Abi mosolyog rajta".

A minap reggel az ágyunkban gyülekeztünk, és Adél így szólt: "arrébb megyek, hogy elférjen a kispunis Abigél". :-)

Abi új szokása, hogy bekapja az alsó ajkát és "ümmög". Ezt Adél pontosan ugyanígy csinálta, annyira hasonlítanak egymásra, hogy hihetetlen.

Persze a következő fél év sokkal aktívabb lesz, most fog rohamszerűen megugrani a fejlődése, de nem siettetjük, élvezzük a kisbabás korszak minden percét.

Hétköznapok képei

Idegösszeroppanás

Csak, hogy senki ne gondolja az én gyerekeim "sztárgyerekek", és csak csupa jó történik velünk minden nap, hát essen szó arról is, ami a "kulisszák mögött" van. Úgy indult a napunk, éjjelünk, hogy Adél hajnal 1-kor sírni kezdett. Már rohantam is át hozzá, hogy megnyugtassam, itt vagyok, minden rendben, aludjon tovább. Erre közölte velem, hogy "almát kérek'. MI VAAAAN?????????? Kérdeztem....majd láttam, hogy Adél már próbál is visszaaludni és dobálja magát. Tehát biztos valami rémes álom lehetett. Majd egy szörnyű nagy csattanást hallottam míg mellette feküdtem. Megmozdulni sem mertem, gondoltam, na most törtek be hozzánk...vagy valami hasonló. Árpi persze erre sem ébredt fel, irigylem érte. :-) Hallgatóztam még egy darabig, majd bátorságot gyűjtve átlopakodtam a hálószobába, közben pedig próbáltam a sötétben körbenézelődni, hogy vajon mi esett le, tört össze. Semmit nem láttam, ezért próbáltam elaludni, de nehezen ment. Abigél még kétszer bejelentkezett reggelig, így nem volt egy csúcséjszakám. Reggel aztán Árpikám mondja, hogy szétrobbant az üveglapos mérlegünk a fürdőszobában. Akkor hát ez volt az a hang. Tudni kell, hogy pár éve, még a régi lakásunkban is szétrobbant egy pontosan ugyanilyen, amint rá akartam állni. Neeem, nem a súlyom alatt :), még csak a lábujjamat tettem rá és akkor. De most még csak ez sem volt, hiszen a szekrény alatt állt, és senki nem nyúlt hozzá. Egymilliárd darabra hullott szét, úgyhogy kb. fél óráig sepregette, porszívózta Árpikám. Jó kis reggel, gondoltam magamban.

Adél elég nyűgös volt, mert még mindig köhögött, így oviba sem engedtem. Gondoltam, akkor ma van itt az ideje, hogy megcsináljam a vásárlásokat. Így hát elindultunk az Ikea-ba. Ott magamra kötöttem Abigélt, Adél jött mellettem. Ő persze egyből lepattant mellőlem a gyerek részlegnél, ezért úgy kellett vásárolnom, hogy közben percenként rohantam vissza megnézni, megvan-e még. Az eladónak is beletelt vagy 10 percébe mire rájött, hogy mit szeretnék (matracvédőt, csak ők fekvőbetétnek hívják), így végre indulni akartam, hogy a piactéren felszedjük a rakományt. Adélt persze nem lehetett elrángatni, rólam ömlött a víz, hiszen kenguru volt rajtam, plusz Abigél és most már kellően hideg is van, tehát több réteg volt rajtunk. Kezemben Adél kabátja, és a két matracvédő, de ekkor megláttunk egy kis műanyag székecskét, azt is magunkhoz ragadtuk, illetve Adél. De persze a zacskó szétnyílt, a lábai kiestek, a fülemen is lógott egy matracvédő, a kezemben még egy játéktartó doboz. Irány a pénztárhoz. Adélt megkértem, hogy fogja a kabátját, míg én fizetni próbáltam, ő persze azzal szórakozott, hogy dobálja a koszba a kabátját. Hurrá! Fizetés, pakolás a zacskóba. Nem fér bele minden. Naná, hogy nem. Adél nem akarja vinni a kabátját. Persze, rakd csak rám kislányom, alig lóg rajtam valami. Zacskó kiborul, lábak elgurulnak, Abi nyafog, mert szétnyomom, ahogy lehajolok, Ágica izzad és egyre idegesebb. Kijárat előtti kis részen megálltunk, ahol a szelektív hulladékgyűjtő ládák vannak, itt próbáltam a gyerekeket felöltöztetni, és felpakoltam rá a holmikat, amiket vettem. Adélra ráadtam a kabátot, de valami persze zavarta, így levette magáról, míg Abira húztam fel a sapiját. Itt elszakadt a cérnám, és mondtam, hogy jó, akkor fázzál meg kislányom és elindultam a kocsi felé. Adél hisztiben tört ki, a kocsiig kellett rángatnom őt a karjánál fogva, közben a zacskó, és Abigél rajtam. A kocsiba nem akart beszállni, nem engedte magát bekötni, kiabálás, fenékre csapás, hiszti, kiabálás. Majd elindultam úgy, hogy nem kötöttem be. Ettől Adél nagyon megrémült (tudja, hogy "megbüntet minket a rendőr bácsi"), és még jobban visított, én még jobban kiabáltam vele, hogy most már hagyja abba az ordítást és a hisztit. Aztán megálltam, és bekötöttem, és hazáig prédikáltam neki, hogy micsoda viselkedés ez, és hogy egy ekkora nagylánynak már igenis segítenie kéne nekem, nem pedig hisztiznie.

Na végre hazaértünk, felcuccoltam a két lányt, levetkőztettem őket, és ekkor............észrevettem, hogy az egyik matracvédőt otthagytam az Ikea-ban. Persze a drágábbik fajtát. Azt hittem menten idegösszeroppanást kapok. Két gyereket újra felöltöztetni, lecuccolni a kocsiba, és eltépni az Ikea-ba. Közben mondtam Adélnak, hogy drukkoljon, hogy meglegyen, mert azt nem teszi zsebre, amit tőlem és az apjától kapni fog, ha a 8 ezer forintos matracvédője nem lesz meg. Mázlija volt, meglett, szerencsére egy manapság ritkaságszámba menő, tisztességes ember leadta a vevőszolgálaton.

A gyerekeket a kocsiban hagytam, mert csak beszaladtam, ez idő alatt Adél remekül elaludt az autóban, Abi pedig végigordította az utat hazáig, mert már éhes volt. Alig vártam, hogy otthon legyünk és vége legyen ennek a mizériának. Adél persze csak 45 percet aludt, így pihenni sem tudtam egy picit sem. Délután gyurmáztunk, játszottunk, énekeltünk, táncoltunk és próbáltuk elfelejteni ezt a szörnyű napot.

Estére maradt még egy kis gyöngyszem. Adél lábkörmeinek levágása. Ez nálunk hihetetlen bruszt, Árpinak le kell fognia Adélt, én pedig próbálom a rángatózó lábujjairól levágni a fél méteresre nőtt körmöket. Közben Abigél ordított, mert azt hitte, hogy bántjuk Adélt. Utálja, ha sír Adél, egyből ő is rákezd.

Összegzésként annyit, hogy két gyerekkel elindulni valahová, hideg időben, amikor már a kabátokat is cipelni kell, felér egy komplett idegösszeroppanással. De majd csak belejövünk, és egyre jobb lesz ez. Bár, ha belegondolok, hogy ha majd már Abigél is el tud szaladni...azt hiszem akkor már egy nyugtatóval indulok csak neki egy ilyen túrának. :)