Ada duma és Abi mostanában

Sajnos (szerencsére) mostanában kicsit elfoglalt voltam a fotóskuckó blog fotózásaival, és képszerkesztéseivel, és elhanyagoltam a lányaim blogbejegyzéseit. Adél szövege már annyira elképesztő, hogy hiába próbáljuk megjegyezni a dumákat, folyamatosan mondja az újabbakat, és már felejtjük is el az előtte hallottakat. Azért néhányat sikerült lejegyeznem:

Fagyizónál ültünk, Adél odaült az ovistársához és annak anyukájától kérdezte:
"Az én anyám állandóan mos, te is folyton mosol?"

Ette a húslevest, és bőszen kanalazta ki belőle a tésztát: "Imádok egyszerűen tésztát enni."

Orvosnál: "Anya, én példát mutatok a huginak."

Telefonáltunk egymással: "Anya te otthon vagy?" - nem, Mátraházán apával. "Annak van teteje?"

"Én már nagylány vagyok, és rágókázom." (rágózik)
Most csak ennyi jutott az eszembe, pedig tényleg ömleszti a jobbnál jobb szövegeket.

(Egy kis teraszos rajzolgatás a levágott fotós hátteremen...)

Abigélről is essen néhány szó, ő ugyan még alig beszél, csak azt mondja, hogy baba (de ezt Adélra is mondja, vagy ha meglátja Adél egyik cipőjét, ruháját), meg azt hogy pa (Apa). Amikor sír utánam, akkor néha a sírásából azt vélem kihallani, hogy nya (ami talán már az Anya akar lenni). Viszont írtó nagy zsivány lett belőle, aki egész nap csak kupit csinál, mindent szétdobál, mindent széthord, és a tárgyakat a legkülönbözőbb, és elképzelhetetlen helyekre tudja eldugni. Mi meg órákig keressük, bár most már van egy kis rutinunk a fogkeféjét a csokis fiókban, a cipőit a lábosaimban, és a cumikat a játékos doboz alján keresni. Néha találok egy-egy keksz darabkát is itt-ott a lakás egyes részein, szekrényeinkben. Hugi most már kezd komoly ellenfél lenni, rendesen megedződött Adél mellett és már nem adja magát olyan könnyen. Visít, elszalad, földre csücsül mérgében és sír, hisztizik, ha valami nem úgy megy, ahogyan azt ő kigondolta. Kemény dió, pedig ki sem nézné belőle senki. Imád a kertben lenni, ki-be járkál itthon (nagyon szeretem a kertkapcsolatunkat, én a lakásban házimunkázom, ő pedig lófrál a kertben). Persze ha csend van, akkor vagy a muskátli szirmait tépte le, vagy földet eszi, vagy már a csúszdára próbál valahogy felmászni. Jót nem jelent, annyi bizonyos. Múlt hétvégét a Mátrában töltöttük Árpikámmal, kettesben, a lányok Mamókáéknál voltak. Szegény Papókának emlékezetes két nap volt ez. Abigél ugyanis egy viháncolás közepette úgy lefejelte, hogy roppant szegény Papóka orra, és szépen el is ferdült neki. Mondtam is, hogy a 7 kilós törpicske leterítette a Góliátot. :)

Nagyon rossz érzés, hogy látom, nem tudok annyit foglalkozni vele, mint Adéllal annó, mindent később is csinál. Adél már ilyenkor javában beszélt szavakat, mutogatta a testrészeit. Bár azt is tudom, hogy nem ettől lesz ő okosabb, vagy ügyesebb, nincs lemaradva semmiről, csak az ember önkéntelenül is viszonyítgat, pedig nem szabadna. Majd behozza ő is a lemaradását, sőt, gondolom hirtelen húzni fogja őt majd a nagyok társasága és fejlettsége.